Lépteket hallottam...Hirtelen megijedtem és abba hagytam mindetn, amit addig csináltam. Nagy csnd ült ki a ki szobára, csak emberi lépteket lehetett hallani. Tudtam, hogy rabló /betörő /tolvaj /pszihopata /őrült nem lehet de kábé úgy viselkedtem, mintha a halál jönne el értem. De mikor megpillantottam a piros sapiban, fehér V-nyakú pólóban és farmerben lesétáló Niallt elöntött a boldogság. Minden félelmem elszállt. Nagyon zavarba jöttem. Kábé a rák színeiben pompáztam, Kiráály ! Lesz olyan pillanat, amikor a szemében bujkáló mosolyától nem jövök zavarba ? Áááá. :D
* Így nézett ki a zongora, de a billentyűi épek voltak. Na ilyen az, ha szétvernek egy zongorát és utána megpróbálják helyreálítani*
- Ez gyönyörű volt - húzott mellém egy széket és leült mellém.
- Kö-köszönöm....te, izéé...hog kerülsz ide ? - makogtam.
- Nem tudtam aludni, és meghallottam ezt a csodás hangot - még mindig elrejtette a mosolyát de láttam, ahogy a nevetőráncok összefutnak az arcán.
- Kinek szólt a dal ? - nézett rám.
- A hugomnak. Azért, mert amíg nem éled át, ahogyan meghal egy szeretted, addig nem is tudod, hogy ez egy őrült világ - suttogtam.
- Mióta tudsz te ilyen jól énekelni és zongorázni ? - húzta fel a fél szemöldökét mostmár mosolyogva.
- Én ? Jól, dehogy - legyintettem.
- Mióta ?
-Hát, kiskoromban sokat nyomkodtam a billentyűit és énekelni ? Amikor a nagymamám meghalt - egyre jobban feloldódtam és egyre jobban akartam a csókját. De állj, Bella, elég ! Just friends ! És a nagy emlékeztettésben megcsaptam a homlokom. Mármint tényleg.
*Niall szemszöge:* - Minden rendben ? - kérdeztem, mert láttam, hogy csupán a semmiért megüti magát.
- Persze, persze - vigyorodott el. - Nyugi, MÉG nem őrültem meg.
- Ez biztató - jegyeztem meg. Mindennél jobban kívántam a csókját. Ezért egy picivel közelebb hajoltam és már ő sem ellenkezett. Kb. két centi volt köztünk. Nem akartam akarata ellenére megcsókolni, ezért megnéztem, hogy mit szól a dologhoz. Csak mosolygott egyet. Majd az arcát két tenyerembe fogtam és a nyelveink vad táncba kezdtek. Megcsókoltam többször, egymás után, majd nagy nehezen de elengedtem. Megnézte az óráját. Ez rosszat jelentett.
- Ha már fél négy van, akkor mikor fogunk aludni ? - kérdezte majd felpattant és felhúzott engem is. A szobája előtt egy puszival elköszöntünk majd elment aludni. Tudtam, hogy ez a csók nem jelentett semmit.
*Bella szemszöge: *
Az után a tökéletes csók után mindketten elmentünk aludni. Szerettem volna, ha ez többet jelent egy csóknál de nem engedhettem meg magamnak. Egyrészt nem tudom, mit akarok, és nem szeretnék senkit megszivatni. Kettő: elegem van a csalódásokból ! Ezért inkább befeküdtem aludni. De ahogy telt a csóktól számított idő, úgy éreztem hiba volt. Ezért felhívtam, hátha még ébren van.
- Szia - szóltam bele.
- Szia. Na még mindig nem jött álom a szemedre ? Töltsünk együtt még egy kis időt, vagy dumáljunk telefonon ? - startból rávágtam volna, hogy 'AHHA!' de nem tettem.
- Nem, semmi ilyesmi. Azt az előbb...nem szabadott volna. A barátok nem smárolnak.
- Akkor miért vagyunk CSAK barátok ? - kérdezte és a hangjában pici csalódottság volt.
- Mert...mindegy. Holnap megbeszéljük, oké ? - remélem ezzel felvillanyoztam.
- Már várom. Jóéjt Bells - tette le. Na így már el tudtam aludni.