Idézetek képekkel

Aztán jött az sms: "Többé nem megy a közeledbe ezt elintéztem egy életre. Azért ezt meg kell beszélnünk..."
Az sms után tíz perccel Niall belépett a szobába és irtó ideges volt. Én az ágyon feküdtem, fejjel a párnának. Amikor meglátott, odajött hozzám. Megfordított, hogy lássa az arcom. Talán felfogta mekkora sokk ért, mikor pont az az ember mászott rám, akit utálok.
- Tudom, mekkorát hibáztam - kezdtem el.
- Tudom, hogy ez megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan. De szólók. Én nem akartam. Igen, én mentem el vele pizzázni de csak azért, mert eleinte kedves volt. Nem számítottam arra, hogy...ez lesz - tártam szét a karom.
- Most van egy sokkal fontosab dolog. Az, hogy belül feldolgozd és soha többé ne jusson eszedbe - mondta komoran.
- Könnyű mondani. És egyedül még nehezebb elfogadni azt, ami történt - könnyeztem.
- Nem vagy egyedül - törölte le a könnyeimet.
- Tőled nem várhatom el - fújtam ki az orrom.
- Felejtsük el...mármint a kapcsoaltunkra nézve - ajánlotta fel Niall.
- De ha azt mondod, attól még sosem fogod elfelejteni. Ott lesz a szemed előtt. Joshból ez marad már meg. És belőlem is - szipogtam.
- Joshból az marad meg, hogy lefagyva áll előttem mint egy kisfiú, miközben leoltom - mosolyodott el halványan.
- De belőlem a mai nap fog megragadni az agyadban - figyelmeztettem.
- Ugyan már ! Nekem mindig mindennek a vicces oldala marad meg. Belőled minden, jó is, rossz is. De a kevés rossz eltörpül majd a milliónyi jó mellett. De akkor most nem mehetsz el. Itt kell maradnod - 
hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.
- Ne bocsáss meg ilyen könnyen.
- Nem a te hibád volt, hanem az enyém, hogy nem erősködtem, hadd mehessek veled 'sétálni'.
- Jólvan. Köszönöm - suttogtam a fülébe.
Azt mondtam, hogy pihenek egy kicsit, azt mondta, hogy ő is. Végül egymst átölelve aludtunk el.