A temetésről én értem haza először. Bezárkóztam a raktárba. Gondolkodtam. Azon, hogy amit Sophie 'üzent/mondott' nem tartottam be. Azt mondta legyek boldog. De nem tudok ! Nélküle nem ! A húgom nélkül nem megy...nagyon nem. És ha most visszamennék Niallhez ? Ja, persze, ezzel magyaráznám: "Szia, bocsi, hogy azt mondtam, kérlek felejtsd el, az csak egy pillanatnyi kihűlés volt" <-- Ez az az indok, ami kábé a leggázabb ! Ilyennel én nem állok elő ! Mert ez tök szánalmas lenne és nem fogom Niallt szívatni. Hogy miért nem ? Egyszerű. Mert nem leszek egy utolsó szemét ! Már ha még nem vagyok az...-.- Istenem, hogy megint mindent elcsesztem ! De egy barom vagyok ! Ilyen dolgokon gondolkodtam, mikor azt hallottam, hogy engem keresnek. Az ajtó mögül lépteket hallottam. Niall volt az. Kinyitotta a raktár bejáratát és a szemembe nézett. Ó, milyen szép szemei vannak ! Majnem elvesztem bennük....majdnem ! Megragadta a karomat majd szó nélkül felhúzott.
- Haragszol ? - kérdeztem félénken.
- Azt mondtad, nem hagysz el. Szeretsz mindig és örökké. Ezt ígérted - az arca komor volt és csalódott. Igen, hazudtam neki. De miééééért ? Hisz én cak vele akarok lenni !
- Látod ? Hazudtam neked - csóváltam a fejem jelezve, hogy ennyi volt.
- Barátok ? - reménykedtem.
- Barátok - ölelt magához keserűen.
* Niall szemszöge: *
- Barátok - öleltem meg keserűen. Nem akartam tiltakozni és azt mondani neki "Szeretlek", mert ő is tudta. És most veszítette el a húgát, nem akartam gyötörni ezzel, még ha fájt is. Nem mellesleg nagyon a padlón van és szinte mindenkit eltaszít magától. Nem akarja, hogy vele legyek, Vagy legyünk. Mert senkit nem enged közel magához, mintha kételkedne bennünk. Ezek után felmentem a szobájáa, összepakolni a cuccaimat, hisz eztán tiszta sor volt, hogy nem alszunk együtt. Kár. Na mindegy. Miről beszélek ? Csak barátok vagyunk. Egy másik szobába raktam át a dolgaimat, mikor az Anyukája odalépett hozzám. Elvette a ruháimat és ő bevitte. Ezt azért nem hagyhattam, visszavettem.
- Sajnálom. Bella sok mindent jól él meg de ez túl sok volt neki. Csak idő kérdése - mondta kedvesen majd megtörölte a szemét hisz elpityeredett.
Erre nem tudtam reagálni csak egy biztató félmosollyal. Kipakoltam a cuccaim, majd leültem az új ágyamra. Majd bejöttek a srácok.
- Bellával mi van ? - kérdezte Liam.
- Nem tudom. Tényleg nem tudom ! - dobáltam egy ceruzát idegesen.
- Nem akarom elveszíteniiii - sipította Lottie mire a többiek bólintottak.
- Énse. De fogalmam sincs mi történt vele. Mármint a húgán kívül....szóval ez érthető de... - áhh, úgysem tudom elmondani amit gondolok, mert azt nem lehet megfogalmazni. Elég kétséges, hogy ebben a házban nekem van-e jövőm. És a többieknek. Ha nincs, nincs, elmegyek de felejteni nem fogok.
Hirtelen óriási hangzavarra emeltük fel a fejünk. Bella (ragaszkodott hozz, hogy így szólítsam és ne "Bells"-nek) szobájából jött. Nagy ordítás, csapkodás és dobálózás zaja hallatszott.
- Kicsim, én vagyok - kopogott be az Anyukája. Mi is az ajtó elé álltunk és vártunk, hogy kinyissa. - Kérlek ne gyötörd magad. Most bemegyek - mondta, majd elfordított a zárat de be volt zárva.
- Kicsim, te bezártad ? - lepődött meg.
- Ki tudod nyitni ? - ordította odabentről. Még sosem láttam (inkább hallottam) ilyennek Bellst. Mi ütütt belé ?
- Nem - rázta meg a fejét az anyukája rosszallóan de féltően is.
- Akkor be van zárva - vetette oda. Még mindig elbűvöl a hangja. Még akkor is ha éppen nem értem a viselkedését.
- Bella ! Azonnal engedj be - mondta magabiztosan motmár az apukája. Ő is feljött erre a történésre.
Nem jött válasz, ezért engem kértek meg, hogy bírjam jobb belátásra.
- Sajnálom, rám sem hallgat - tiltakoztam.
- Próbáld meg, kérlek ! - nézett könyörgőn az anyukája. Hasonlítanak. Az arcuk...mármint az arcuk nem de a nézéseik...:)
- Hát jó - adtam meg magam.
- Bella - kopogtam halkan. - Niall vagyok.
* Bella szemszöge: *
- Bella - kopogott halkan egy nagyon ismerős és mámorító hang. - Niall vagyok.
Erre nem tudtam mit reagálni. Vajon mit gondolhatnak rólam most ? A legjobb barátaim és én meg egy őrült vagyok. Az ír manónak sosem tudok ellenállni ezt most is bebizonyítottam. Résre kinyitottam az ajtót és a gyönyörű szemei fogadtak:
Belenéztem a kék szempárba és egyszerűen forgott velem a világ. Az ő arca közömbös volt. Én csak néztem. Már odaborultam volna hozzá, mikor rájöttem, hogy nem szabad. Visszavágtam az ajtót és kulcsra zárva folytattam a tombolást. Úgy döntöttem, remete-életmódot fogok folytatni. Kaja-pia (mármint nem alkohol de az is) beszüntetve. Ááá, kicsit nagyon nehéz lesz, basszus ! muszáj ennem ! Na, jó akkor: enni, inni fogok. Beszélni nem fogok ! Időm nagy részét a szobámban töltöm ! Kiráááály. ://
És ekkor elnevettem magam azon a szón, hogy 'remete-életmód'. Basszus, ez milyen szó már ? xdd.
Megint megszólalt Apa.
- Kincsem, megértünk és nekünk is borzalmas érzés. Tomnak is. Ezért ő hazament pihenni. Neked is kicsit le kellen nyugodnod, hisz a barátaid is aggódnak érted. Szerintem szereted őket annyira, hogy felvázold a helyzetet, mire számítsanak tőled. És nem mellesleg mi sem értjük a viselkedésedet. Pamacs beszélni szeretne veled - fejezte be eszmefuttatását.
Na, erre felkaptam a fejem és lassan, csak picit kinyitottam az ajtót. Épp annyira, hogy Pamacs bejöjjön. Szintén kulcsra zártam a szobám ajtaját. Leültem a szönyegre és az ölembe vettem a kiskutyust.
- Szia, Pamacs - sírtam fel kicsit. - Neked elmondhatom, ami bánt ? - néztem rá. Oké, állatokkal beszélek. Meg kellene nézetni engem egy orvossal. De legalább neki elmondhatom.
- Képzeld, tegnap elvesztettem a hugicámat. Akit annyira nagyon szeret-tem - csuklott el a hangom. - És ő nincs többé. De a temetésen beszélgettünk. Azt hiszem...vagyis. Igen ! Beszélgettünk - jelentettem ki, mert tudtam, hogy ő volt. - És azt mondta, ő lesz a napfény, a fehér hó, a bimbozó virágok és a hulló falevelek. Szóval mindig velem lesz. Ez igaz ? - mondjuk jótól kérdezem. Egy kis ugatással válaszolt majd folytattam. - Azt mondja legyek boldog. De nélküle hogyan ?
A szőnyegen ücsörögtem és beszélgettem Pamaccsal, mígnem ott helyben elnyomott az álom.