Idézetek képekkel

Ma életem egyik legszerencsétlenebb napja volt. (Akit nem érdekel, ne olvassa, de most le fogom írni, hogy miért volt olyan rossz a mai nap) Reggel a barátnőmmel netezgettünk majd jött a délután. Lementünk a strandra apukámmal, barátnőmmel és az öcsimmel. Ott X-szel (X=barátnőm) folyamatosan röhögtünk meg minden nagyon jó volt. Aztán vettünk jégkását, de már apum mondta, hogy indulni kéne, mert vihar közeleg. Hát, akkor erre nagyban szartunk és szép lassan felittuk a jégkását, majd felöltüztünk, és biciklire szálltunk. Hajtottunk fel a köves úton és érezzük, hogy csöpög az eső. Hát, jó, túléljük, mentük tovább. Hirtelen óriási jégdrabok kezdtek hullani az égből, iszonyatos mennyiséggel és erővel. A combomon éreztem minden egyes jégkocka becsapódását. Fáztam, de a többiek élete jobban érdekelt. A szél is fújt. Egyre nagyobb és nagyobb jégtömegek csapódtak be a lábamba, kezembe, satöbbi. X anyukája kocsival értünk jött, a kistesómat beültette a kocsiba. Örültem, hogy az öcsim biztonságban van. De minekünk haza kellett hajtanunk. A biciklik nem férnek be a csomagtartóba, szóval szívás. Azt mondtuk, oké, menjünk, menjünk, csak érjünk haza ! De a jégeső nem lankadt, csak jobban keresztbe tett nekünk. Apum intett, hogy álljak be egy fa alá, míg el nem áll. Eközben X előrehajtott, mert nem hallotta, amit apukám kiabál. Apa értement. Én pedig egyedül álltam, ott a fa alatt. Azt hittem, apu elfelejtett és nem jön értem. Kiabáltam, de hiába. Láttam, ahogy X beszáll az anyukája kocsijába. Én az autótól kb. 50 métere álltam a biciklimmel. Nagyon de nagyon féltem, azt hittem ott ragadok. Kábé ezt mondhattam magamban: 'Nem érdekel, nekem el kell jutnom a kocsiig !' És felültem a bicajomra és igyekeztem hajtani. A szél kábé lesöpört az útról. A nagy hajtás közepette egy bignagy jégdarab a fejemnek csapódott. Lélekben elálujtam, a fejem még mindig fáj. De tudtam, nem állok meg, oda kell érnem ! Alig, de láttam, ahogy apukám közelít felém. Egyszerre  megkönnyebbültem és aggódtam mindenkiért. A jgeső tovább zajlott. Megint beálltunk egy fa alá, ott várva a szörnyűség végét. Sírtam, hogy menjünk a kocsihoz, de apu féltett és azt mondta, itt megvárjuk a végét. Amikor kicsit csendesedett, elindultunk. Szinte éreztem, hogy már a borzalom végén vagyunk. Apa rötön beültetett a kocsiba. Első dolgom volt megölelni a kisöcsimet. Jól megpuszilgattam. Apu nem akart beszállni, a biciklikért aggódott. "De Apa! Légyszíí ! " kábé ezt ismételgettem. Végül apu ottmaradt két biciklivel (az egyiket benyomtuk a csomagtartóba). Azon aggódtam, hgy ne legyen baja.
Hazaértünk. Apa is megérkezett. Mostmár minden oké. De akkoris. Lehet, hogy túlzás, de kmolyan úgy gondolom, hogy apa megmentette az életemet !


Na ennyi volt a történet. És itt az 1D-s: Jó olvasást, remélem tetszik ! a kövi 2 hosszu komi után jön !


* Bella szemszöge: *


Reggel. Niall karjaiban. A csupasz felsőteste. Aranyos tekintete. Ahogy szuszog. Azt hisze ott helyben elájultam. Felkeltem, fogat mostam és emellett a szett mellett döntöttem:

* Én: *


Gyorsan megreggeliztem és gondoltam, bemegyek táncra, gyakorolni. Mert rámfér. Írtam egy levelet Niallnek, majd felkaptam a táskám és 'Go Dance' érzéssel elindultam.

Beléptem a terembe, leraktam a tatyóm és a nagy tükör előtt elkezdtem freestyleban nyomni. Igazából a táncot kellett volna gyakorolnom de ez most így jött.



Belépett a tanárom is.

- Öhm...elnézést én csak...- kezdtem magyarázkodni. Mosolyogva megrázta fejét.

- Semmi gond, ügyes volt. Saját koreográfia ?

- Jah...igen - kaptam a fejemhez. Tök égő, biztos szar lehettem.

- Csak így tovább - mutatta fel a mutatóujját és kiment a teremből. Háttö....oké. Akkor most ez jó ? Vagy nem ? Mindegy, hagyjuk. :)

*****

Mikor a rendes táncóra is véget ért, gyorsan hazaindultam. De a kapuban meglepetés fogadott. Nem, nem Niall. Hanem Joe...

- Sziaszia - köszönt gúnyos vigyorral.

- Szia - indultam volna el. Ha nem ragad meg.

- Ne menj ilyen gyorsan. Beszélgessünk - mondta gonoszul.

- Most nincs kedvem - mosolyogtam erőltetetten. - Engedj el.

- Ááá, ez nem így működik - és a kezemet megragadva beleráncigált egy autóba. A számat szigszalaggal betapasztotta majd beült a volán mögé. Iszonyat gyorsan hajtott. Eluralkodott ajtam a félelem és az utálat Joe iránt.

Próbáltam dörömbölni a csomagtartóból, de hiába. Minden de minden hiába.

* Niall szemszöge: *


Bells még mindig nincs itthon. pedig a táncnak vége. Elmegyek érte.

Felkaptam egy pulcsit majd halálos iramban a stúdióhoz mentem.

- Sajnálom. Jackson kisasszony már rég elhagyta az épületet - rázta a fejét a portás. Úristen, de akkor hol van ? Azonnal meg kell találnom. Hívtam a mobilját. De nem az ő hangja szóét bele.

- Nocsak, a kis herceg - szólt bele...Joe. - Gondoltam, hogy jelentkezni fogsz.

A szemét ! Elvitte az én Bellsemet ! Elvitte az életemet !

- Te aljas gazember ! Azonnal hozd vissza ! - üvöltöttem magamon kívül a telefonba. Miért ? Miért ? Ha Bellst bántja én...aaaar.

- Haha - nevetett fel halál lazán. - A kis barátnőd itt van melettem. És nem akar hazamenni hozzád. Azért jött el velem, mert megunt téged. Már engem szeret. Sokáig bolyongtam, hogy a nyomára bukkanjak, és voálá. Ez neki bejött. Így már az enyém - röhögött fel megint. Mi ? Bells sosem tenne ilyet ! Soha !

- Mmm, mmm - hallottam egy nyöszörgő hangot a telefonból.

- Te hazug ! Szemét, állat ! - kiabáltam, ahogy csak a torkomon kifért...