*Niall szemszöge:*
-Bells ! Bells ! - ordítottam a telefonba.
- Mmll - hallottam egy hangot. Bells hangját. Bárhogy felismerném lágy és szépen csengő hangját. Még most is gyönyörű volt.
- Kihozlak onnan Bells ! Szeretlek !
- Haha, mostmár senki nem hiszi el - nevetett fel Joe. Fúú, egyszer elbánok vele ! - Elvégre egyedül hagytad. Ez jelent valamit.
És lecsapta a telefont. A világ forgott körülöttem. Bellst elvitte egy őrült. És mindezt miattam ! Azonnal hazafele futottam segítségért.
***
- Srácok... - lihegtem. - Bellst elvitte Joe - mondtam szomorúan de elszántan.
- Hogy miiii ? - kérdezték kórusban.
- Igen. Segítsetek - hajtottam le a fejem.
- Persze, persze. Mit mondott a telefonba ? - siettetett Harry. Egy igaz barát. Pont, mint a többiek. De Bells...:(
- Öhm...azt, hogy Bells már nem szeret és, hogy már őt szereti...
- Tesóó, tudod, hogy ez nem igaz ! - veregették meg a vállam.
- Jójó, de cselekednünk kell ! Most, azonnal ! - álltam fel ingerülten.
Így mind elindultunk a stúdió elé és kérdezősködtünk. Állítólag egy fehér furgont láttak kanyarogva elhajtani északnak. Oké, tehát észak ! Bells, hidd el, hazahozlak !
*Bella szemszöge:*
Joe bedobott egy sötét szobába. A telefonomat elfelejtette elvenni, így elrejtettem a kezembe. Kiment. Hívás. Niall.
A lebilincselt kezemmel ügyködtem a telómmal mire sikerült rányomni a hívásra. Azonnal beleszóltam.
- Niall ! Szeretlek és soha nem felejtelek el ! - ordítottam de a választ már nem hallhattam meg, ugyanis Joe kitépte a telefont a kezemből és azonnal kinyomta.
- Neee - zokogtam fel elkeseredetten.
- Fejezd be - csitított egy pofonnal. Legkisebb problémám, hogy fájt az ütés.
- Újabb hívás. Anyukád - mosolyogtt gúnyosan.
- Hadd beszéljek vele - kérleltem.
- Hahh, na jólvan - tette oda a fülemhez a telefont. Tipikus. A fogvatartó fogja a telefont az elrabolt csak beszél...
- Anya ! Joe Jona... - és itt Joe befogta a számat és azonnal kinyomta a telefont.
- Te kis hülye. Azt hitted, hagyom ? Hah - majd kiment a szobából. Anyu biztos aggódik értem. És lehet, hogy a többiek is ! Kiabálni kezdtem:
-- Niall ! Anyu, apuu ! One Direction ! Segítség !
De hiába volt minden. Senki sem hallotta a segítségkérésem. Senki de senki. Úgy tűnik, magamra vagyok utalva...
*Niall szemszöge: *
Kiderítettük Joe útvonalát. Hogy hogy ? Nem tudom. Talán szerencse. De legfőképp a szerelem vezérelt. Muszáj volt kiderítenem. Egy a bökkenő. Hogy az úticélt nem tudjuk. És a gond, hogy ez nem egy elrablós film. Hanem maga a valóság. Bells már annyit szenvedett ! És megint miattam. Minden de minden miattam !
- Srácok ! Menjetek haza, én kiderítem, hol lehet. Nem akarlak titeket is bajba sodorni !
- Megőrültél ? - nézett rám hitetlenül Francsi. - Luluért bármit megteszek !
- Igen ! Én is - helyeselt mindenki. Mosolyt erőltettem az arcomra, ami ebben a helyzetben igen nehéz volt.
Kezdett sötétedni de mit sem számított. Egy szűkös sikátorba fordultunk. Összetalálkoztunk egy streetdance-csapattal.
- Figyeljetek. Bocs. A barátnőmet elrabolták, nem láttatok egy fekete furgont ami gyorsan hajtott ? - kérdeztem reménykedve.
- Nem. Sajnáljuk. De ismerjük a környéket. Itt sok az emberrablás. Van itt pár lepukkant gyár, amit már nem használnak. Lehet, hogy ott lesz. Keressétek ott. Amúgy Carly vagyok - nyújtott kezet egy lány.
- Nagyon köszönjük. Körülnézünk - bólintottam gyorsan majd sietve keresni kezdtem. A többiek utánam jöttek. Elhagyatott, piszkos épületek. És belegondoltam, hogy Bells ott van valamelyikben. Egy olyan tisztalelkű, csinos, igényes nő, mint Bells ott van. Egy ilyen helyen. De a tudat, hogy már közel vagyok hozzá szinte szárnyakat adott. És Zaynnek sikerült beazonosítani a helyet, ahonnan Bells telefonált. A nevemet kiáltotta és ezt mondta: "Szeretlek és soha nem felejtelek el !" A szavak ott csengtek, ott, végig a fülemben.