Reggel mindenki az asztalnál ült. Egy svédasztalt csináltunk. Sonka, szalámi, párizsi, paprika, paradicsom, jégsaláta, stb. Éppen Bellsre gondoltam, amikor lépteket hallottam. Tudtam, hogy ő az. Látszott rajta, hogy szívesen leülne hozzánk de nem tette. Csak töltött magának kakaót és felvitt egy kiflit. De az a pár pillanat, amíg láthattam, csodás volt. Kedves arca és barna szeme csak úgy csillogott.
Reméltem, hogy hamarosan visszakapjuk testben, lélekben is.
A többiek felmentek de én természetesen még maradtam. Arra lettem figyelmes, hogy csörög a telefonom. Demi volt...
- Mit akarsz ? - vetettem oda flegmán.
- Csak mondd meg Bellának, hogy bocs a kétnappal ezelőttiért - nyávogta. Mi van ?!
- Ööö...mit is csináltál ? - kérdeztem.
- Ja...ö, semmit, mindegy, szia - és letette. Az egész olyan zavaros volt, inkább tovább ettem. Megint csörgött. Máár tudhatnák, hogy engem evés közben TILOS zavarni !
- Igen ? - kérdeztem meglepően hanyagul. Pedig nem akartam, csak felidegesített, hogy nem ehetek nyugodt körülmények között.
- Szia, én Mike vagyok. Tudnád adni Bellát ? - na, jó oké. Nem bírom Mike-t. De nem hiszem, hogy kihasználná az alkalmat...
- Próbáld meg a saját telefonján - adtam tanácsot.
- Oké, csak annyi, hogy nem hívott vissza pedig meg kellett volna beszélnünk valamit.
- Hátt, ha akarod, tőlem átjöhetsz, de most nincs túl jó passzban...de majd elmeséli - szerintem Mike nem egy gonosz fickó, ezért beadtam a derekam.
- Nagyon köszönöm - tette le.
Na, mostmár nyugodtan folytathattam a kajálást, mire csengettek. Basszus, így elment az időő ? Húha.:) Feltápászkodtam és ajtót nyitottam.
- Szia, gyere be - invitáltam.
- Szia, köszi, hogy átjöhettem
Csak bólintottam, majd megmutattam Bells szobáját. Bekopogott.
- Szia, Bella. Mike vagyok. Azt ígérted hívsz de nem tetted - és itt elmentem, mert szerintem nem illik hallgatózni és ez amúgy is az ő dolguk.
*Bella szemszöge:*
- Szia, Bella. Mike vagyok. Azt ígérted hívsz de nem tetted - óóó, tényleg ! Mike ! Basszus, ez teljesen kiment a fejemből. Ennyire elhanyagolom a barátaimat ? Istenem de hülye vagyok !
- Ööö ...gyere be - nyögtem ki de a hangom erőtlen volt.
Benyitott és nekem hirtelen megfájdult a szemem a világosságtól. Mert nálam teljes volt a sötétség. Kénytelen voltam felkapcsolni a villanyt és megtörölni a szemem.
Leültünk egy-egy babzsákfotelba majd sűrű bocsánatkérések közepette beszélgetni kezdtem vele. Megdumáltuk, hogy mikor megyünk termet takarítani, mikor rakjuk össze a táncot. Már azt hittem, indul de nem. Maradt még.
- Ha valami nyomaszt, nekem mondd el nyugodtan - próbált célozgatni.
- Mi-minden rendben - motyogtam halkan. Csalódottan bólintott, felállt de én visszahúztam a kezét.
- Ho-hosszú lenne elmondani...de majd...elmesélem - próbáltam mosolyogni (húú, ez nehéz volt) mire kicsit lenyugodott. - Szia, Mike !
- Szia, Bella - nézett hátra. Felkeltem majd becsuktam utána az ajtót. Nem is olyan rosz felkapcsolt villany mellett. Olyan mintha...mintha Sophie itt lenne. Jó, ez hülyeség, mert mesterséges fény de akkor is. Kicsit közelebb vagyok hozzá.
Mai koplalásom hangos korgást váltott ki a szervezetemből. Király ! Már csak ez hiányzott...Mintha valaki a gondolataimba olvasna, résnyire nyitotta az ajtót és betolt egy tálcát, rajta finomságokkal.
Kikiabáltam egy "Hálsan, köszönöm, ír manó"-t, mert tudtam, hogy ő volt. Tuti. :D Ismét leoltottam a lámpát, mert kezdett sötétedni és ez jobb hangulatot adott. Mikor befejeztem az evést, kinéztem az ablakomon. Gyönyörűvolt a csillagos ég. A legszebben fénylő volt Sophie. Hirtelen felindulásból elkezdtem énekelni neki, Miley-tól az "I miss you"-t.
Így tudatva vele, hogy nagyon hiányzik, és alig tudok talpra állni. Egyszerűen elvesztem és nélküle nem tudok élni. Mintha válaszra nyitná a száját, egy nagyot csillant a Sophie-csillag. Tehát tényleg velem van ? Mindig, amikor csak szeretném ? Tehát nem kell elfelejtenem őt, bár nem is akarom ! Nem kell emlékeztetenem magam, hogy él, mert minden pillanatban érezteti. Bármi, ami mozog, az akár ő is lehet. Nem érdekel, ha hülyének és elmeroggyantnak tartanak, nekem ez ad erőt. Még mindig az ablakomnál álltam és suttogva megszólaltam.
-Sophie, te sosem fogsz elhagyni engem. Mindig velem leszel - és a szívemre tettem a kezem. - Az én szívem dobogása a te lélegzetedet jelenti.